2009. okt. 23. Közös megemlékezés, koszorúzás

Koszorúzás

Koszorúzás

Az album 30 képe  itt tekinthető meg

Október 22-én délután 4 órakor közösen emlékeztünk 1956. októberi és novemberi eseményeire az önkormányzat épületének aulájában.

Az ünnepi műsort a göncruszkai óvodások és szüleik, valamint a hidasnémeti Rákóczi Ferenc Ált. Isk. tanulói adták.

A jelenlevőknek megható, felemelő  élményben volt részük.

A közösen elénekelt Himnusz és Szózat méltó keretét adta a műsornak.

Az ünnepi rendezvény zárásaként Urbán József polgármester úr és Bene Róbert jegyző úr megkoszorúzta a díszkertben levő Hősi Emlékművet.

A szereplők elhelyezték a kegyeleti mécseseket.



Köszönet a műsor megszervezéséért Kondrát Bertalanné óvónőnek és Oravecz Jánosné igazgatónőnek.További köszönet a műsorban szereplő szülőknek, iskolásoknak,  óvodásoknak.

Urbán József

polgármester


1956 történéseire, hőseire emlékezve, szülők, gyerekek, iskolások idéztük fel történelmünk szomorú eseményeit. Óvodásaink ’ kis’ életében társadalmi ünnepeink (okt.23.,márc.15.) életkori sajátosságaiknál fogva még nem bírnak jelentős tartalommal,nem várják izgalommal mint pl. a Mikulást.

Viszont én visszagondolva gyerekkoromra, máig frissen élnek bennem a szüleinkkel közösen ünnepelt régi nagy ünnepek, amikor együtt énekeltünk, emlékeztünk. Ez az emlékeimben melegséggel tölt el ma is, ezért kell törekednünk arra,hogy minden percet kihasználjunk, mely a közösen megélt élményt lehetővé teszi gyermekünkkel. A tisztelet, a szeretet, a következetes, kiszámítható gyermek-szülő, valamint gyermek – felnőtt kapcsolat a közösen megélt élmények, ünnepek tartalmára és hatására alakulnak, mélyülnek el.

Ezek a gondolatok határozták meg az ünnepi műsor szerkezeti felépítését, valamint az a szülői gárda, amely óvodai életünk meghatározó és kivételes embereiből áll, segítőkész, közösségi érdekeket előtérbe helyező, kreatív személyiségek, odaadó szülők, mint:

Bocsárszky Attila és Szabadi Emőke színész házaspár, Gloncziné Matisz Zsuzsanna, Novákné Rákosi Katalin, Pónusné Serke Andrea, Sóhajdáné Samu Zsuzsanna református lelkész asszony, Subertné Horváth Ágnes, Szarkáné Janoczkó Anita, Szegediné Jobbágy Patricia, Czentnár Ilona képviselő asszony.

Az ünnepi tartalmat méltóan egészítette ki a hidasnémeti általános iskola énekkarának műsora, valamint közülük két göncruszkai diák Nagy Dalma és Kiss Petra akik az óvodai irodalmi blokkban is részt vállaltak Oravecz Jánosné igazgatónő közreműködésével,  akinek köszönjük építő szándékú segítségét.

Kondrát Bertalanné

óvodavezető




A frissebb bejegyzések olvasása »

Gyermeknap az óvodában 2009.

A többi kép itt tekinthető meg.

Az album 51 képet tartalmaz.




A frissebb bejegyzések olvasása »

Önkormányzati hírek 2009. augusztus

Iskolai hírek:

A 2009/2010-es tanévre a hidasnémeti II.  Rákóczi  Ferenc Ált. Iskolába beíratkozott valamennyi göncruszkai tanuló ( elsőtől-nyolcadik osztályig) a tankönyveket és az étkezést térítésmentesen kapja.

Szept. 1-től  tanulók utaztatása a kistérségi és a helyi önkormányzati buszokkal történik a Polgármesteri Hivatal elől. Erről részletes tájékoztatást a tanévnyitón kaphatnak a szülők és a tanulók.

A tanévnyitó ünnepségre való utaztatáshoz a tanulóknak és a szülőknek az önkormányzat  nyújt segítséget. Indulás  szept. 1-én reggel 7.15-től folyamatosan a Polgármesteri Hivatal elől.


Egyéb információk:

2009. szeptemberétől az önkormányzat piaci járatot indít Encsre minden csütörtök reggel 8 órakor.

Útiköltség   800 Ft/ fő, ami az oda-vissza utat tartalmazza.  A mikrobusz 8 személyt szállíthat  egyszerre.

A járat csak megfelelő létszám esetén vehető igénybe. A meghatározott tarifa mindenkire egyformán érvényes ( gyermek, felnőtt, nyugdíjas), vagyis a fizetendő díj, az ülőhelyekre vonatkozik.

Feliratkozás minden szerdán délután 16 óráig a Polgármesteri Hivatalban.



A Fő utcán az új Orvosi Rendelő építésének beindítása még az idei ősszel elkezdődik, amint a közbeszerzési eljárások lebonyolódnak.

 Az új Orvosi Rendelő látványterve

Az új Orvosi Rendelő látványterve



Hamarosan új, fából faragott, ízléses  utcanév – táblák kerülnek kihelyezésre községünk területén, ezzel is segítve az ideérkező vendégek, turisták tájékozódását.

ifj. Nemes Sándor "famíves"

ifj. Nemes Sándor munka közben

A munkák  ifj. Nemes Sándor „famíves” mester műhelyében készülnek.






A frissebb bejegyzések olvasása »

Tanévnyitó 2009.

Oravecz Jánosné:

Tisztelt göncruszkaiak!

Örülök annak a lehetőségnek, hogy a NET-tel rendelkezők több forrásból juthatnak információkhoz.

Szeretném is megragadni az alkalmat, hogy így is üzenjek kedves tanítványainknak és szüleiknek, bízva abban, hogy a kiküldött Hirdetményekről már azért tudják a legfontosabb, tanévkezdéssel kapcsolatos dolgokat.

Megerősítve tehát: 2009. szeptember 1-én, a göncruszkai polgármesteri hivatal elől, negyed nyolctól folyamatosan szállítják a hivatali és kistérségi autóbuszok a gyermekeket. A szülők oly módon kapnak lehetőséget az utazásra, hogy kérésemre Urbán József polgármester úr a másik autóbuszt is rendelkezésre bocsátja erre az egy alkalomra.

A nap tanévnyitóval kezdődik a Művelődési Házban, majd az osztályok tanáraik és a pedellusok vezetésével elsétálnak a tantermeikbe. A tankönyvek java része megérkezett, ezek kiosztásra kerülnek. Az első tanítási nap szervezési feladatokkal és ismerkedéssel telik.

Nem szeretnék senkit ámítani, nehéz évnek nézünk elébe az iskola felújítás miatt, de a kellemetlenségekért remélhetőleg kárpótol majd mindannyiunkat a jövő tanévben elfoglalható új épület.

MINDEN KEDVES ÚJ ÉS RÉGI TANÍTVÁNYUNKAT SZERETETTEL VÁRUNK!!!




A frissebb bejegyzések olvasása »