Birtokba vettük a kibővített óvodát…

2018.április 05.-én új időszámítás kezdődött óvodánk életében.

Balog Zoltán az Emberi Erőforrások minisztere, Dr.Hörcsik Richárd Abaúj-Zemplén országgyűlési képviselője, Sohajdáné Samu Zsuzsanna Tiszteletesasszony, valamint Sivák Ernő a református egyházközség kurátora, a nemzetiszínű szalag elvágásával átadták ovisainknak a kibővített óvodánk új birodalmát.

Szívünk tele van hálával, és ezért köszönetünket tolmácsolom mindazon jó szándékú emberek felé, akik hozzájárultak, hogy e nap eljöhetett.

Képgaléria az óvoda avatásáról

2006 ban az Önkormányzat sikeresen pályázott és felújításra került az óvoda régi épülete. Ebben az időszakban az iskolában már csak az alsótagozat működött, és nem sokkal később 2009-ben meg is szűnt.

2007-ben a felújított óvodánk átadó ünnepségén Sohajda Levente Református lelkész Úr megáldotta az épületet és azt mondta, hogy az ő gyerekei Göncruszkán fognak óvodába és iskolába járni. Ezt az ígéretét nemcsak jól hangzó gondolatoknak szánta az akkor nem túl reménykeltő időszakban, hanem mára már túl is teljesítette. 

Óvodásaink helyben folytathatják általános iskolai tanulmányaikat és mára a Göncruszkai Református Egyházközség sikeresen benyújtott unios pályázatával, valamint önerejével megvalósította, hogy óvodásaink a lehető legszebb, gyermekbaráti, az uniós előírásoknak megfelelő környezetben fejlődhessenek.

Köszönetet mondunk továbbá mindazoknak a dolgozóknak, akik munkájukkal segítettek az építkezésben, a takarítási munkálatokban, az udvarrendezésben.

Köszönjük a családoknak, szülőknek, jótékony kezdeményezésüket amellyel segítették, hogy az új környezetben új eszközökkel tehessük hatékonyabbá a mozgásfejlesztést.

A körülöttünk lévő túlságosan inger-gazdag, csábító világ elvonhatja a gyermekek figyelmét. Óvodánkban fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek szeretetben épüljenek, itt azzal töltik idejüket, ami életkori sajátosságaikból fakad; sok játékkal,mozgással, mesével.

A kibővített, felújított óvoda

A keresztyén szellemű nevelést a református óvodai keretprogram segítségével valósítjuk meg, mindenkor szem előtt tartva, hogy a „gyermek Isten ajándéka”. Mindezt tehetjük egy esztétikus, gyermekközpontú környezetben ahol lerakhatjuk az egészséges életmódra nevelés alapjait .

Örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek. Akik szabadításodra vágyódnak hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Úr!”/A zsoltárok könyve 40. Hálaadó ének 17./

Kondrát Bertalanné óvodavezető




A frissebb bejegyzések olvasása »

Tanévzáró istentisztelet a TALENTUM tehetséggondozó Iskolában

A Talentum Iskola diákjai az istentiszteleten

A Talentum Iskola diákjai az istentiszteleten

Képalbum a Tanévzáró istentiszteletről

Fotók: Királyné Bártfai Valéria

@@@




A frissebb bejegyzések olvasása »

Ballagás 2014. június 14. Hidasnémeti

A göncruszkai ballagók...

A göncruszkai ballagók…

A ballagás képalbuma itt tekinthető meg!

Fotók: Királyné Bártfai Valéria

@@@

 




A frissebb bejegyzések olvasása »

Talentum Karácsony a Művelődési Házban 2013.

 

Karácsonyi műsor a Talentum Tehetséggondozó Iskolában

Karácsonyi műsor 

Képes beszámoló (klikk)

Fotó: ifj. Bártfai István

” Minden kedves megjelentnek köszönjük, hogy együtt ünnepelt velünk!

Áldott, békés karácsonyt kívánunk! „




A frissebb bejegyzések olvasása »

Tanévkezdési tájékoztató Hidasnémeti II. Rákóczi Ferenc Ált. Iskola

Tanévkezdési tájékoztató

Tanévkezdési tájékoztató

Képre kattintással a szöveg nagyobb méretben is olvasható!




A frissebb bejegyzések olvasása »

Óvodai hétköznapok 2012/2013.

IMG_6203

 Képalbum itt tekinthető meg!

2012/2013-as Nevelési évünk második féléve is a gyermekek tartalmas óvodai életének jegyében telt el. A képek ízelítőül szolgálnak azokról a programokról amelyekkel igyekeztünk színesíteni a gyermekeink óvodás életét és lehetőséget nyújtani ahhoz, hogy ismereteiket a tapasztalataik alapján dolgozhassák fel… A cikk folytatásához kattintson ide!

Continue Reading




A frissebb bejegyzések olvasása »