Sikeres tanévet zárt az óvodánk – 2012.

Ballagó óvodások 2012.

Ballagó óvodások 2012.

 

Életképek a göncruszkai óvodából a 2011/2012. tanévben (klikk)

ÓVODAI ÉLETÜNKRŐL, néhány gondolat a képekhez:
A 2011/2012-es nevelési évünkben is hűek maradtunk hagyományainkhoz,miszerint színes programokban bővelkedő óvodás életet biztosítottunk a göncruszkai intézménybe járó gyermekeinknek. A Miskolci Vadaspark őszi kirándulásaink fő állomása, az idén összekötöttük a Miskolci Megyei Katasztrófavédelmi központba látogatással.
Vajaspánkó napunkat már minden szülő várja. A mikulást az idén a Talentum Tehetséggondozó  iskolásaival vártuk. Szerepeltünk az idősek napján,a karácsonyunk hagyomány szerint a szülők meghívásával,Betlehemes játékunkkal lett meghittebb,az önkormányzat,valamint a szülők ajándéka került a fa alá.
Bocsárszky Attila és Szabadi Emőke meghívására a Gergő és az Álomfogók c. színdarabot néztük meg a Kassai Thália színházban.
Szent Erzsébet-főszékesegyházban, ( a kassai dóm) is jártunk az ovisokkal.
A Húsvéti ünnepek is a szülőkkel együtt készülődve történt,a TESZE segítő támogatásával  Zsuzsa tiszteletes néni és Misalek Anita közben járásával. A szülőkkel közös húsvéti reggelivel indult a napunk,a reggeli süteményt Jobbágy Patrícia, Szakmáriné Kiss Friderika, Csendiné Kovács Ilona, Somosiné Kata és Jobbágy Szabina szülőkkel készítettük el.Ezen a napon fogadott nagyapánkat Bocsárszky Pali bácsit köszöntöttük 70. születésnapján Ő a tökfaragásnál,és a mikulási ünnepségen is a segítségünkre volt.A húsvéti szokások locsolkodással vendéglátással folytatódtak.
Meghívtuk Miniprogramunkra a következő nevelési évben óvodánkba érkező kicsiket.
Áprilisban Bolond bál-on táncoltuk össze a nyári kirándulásra valót.
2012.április 18.
Ma reggel visszatért hozzánk az ovis gólyánk, kevesen tudjátok, de egy gólya már az előző években is ellátogatott kora tavasszal az óvodánkba! Jó érzés, hogy ők is jól érzik itt magukat.

Május 2-án, szerda késő délután ünnepélyes keretek között indította 4000 kilométeres útjára a Magyar–Turán Szövetség azt az életfát, amelyet a Kazakisztánban élő torgaji madjaroknak
ajánlott fel a szervezet.
A göncruszkai óvoda óvodásai,dolgozói és családtagjaik, elküldték az életfára üzeneteiket a Kazakisztánban élő madjaroknak.
Hétköznapjainkban:
A farsangot idén az oviban tartottuk a szülőkkel, Jobbágy Cia kifestette a gyerekek arcát,Pónusné Andi segített a süteménysütésben, a szülőkkel pedig vetélkedtünk.
Sarolta a jövő illatát kutatja,saját készítésű parfümjével, kiselőadásában a készítés menetéről és az adalékanyagokról beszél.
Izgalmas életük van a szarvasoknak, erről Máté tartott izgalmas beszámolót.
Májusban a Talentum Tehetséggondozó Általános iskolába látogattunk a leendő iskolásokkal.

Gyereknap
Nagyon sok segítőszándékú ember összefogásával vált sikeressé ez a napunk.
Lőrincz Gábornak és feleségének Mariannak(Vilmányi pedagógusok)köszönjük a kerékpár verseny szervezését, lebonyolítását! Gombár Bandika is rögtönzött bemutatót tartott a program színesítésére.(A további támogatók névsora köv.)
A Máltai Szeretet Szolgálat önkéntesei sokféle játékkal színesítették a programot.
A Ballagási köszöntő második részében elhangzottakból:
A leendő első osztályosok ajándékát az Önkormányzat támogatta.
A ballagók füzetcsomag támogatását: Kocsis József képviselőnek köszönjük.
Köszönjük minden szülőnek a segítő munkáját, amelyre építhettük az óvodai fejlesztésünket,programjainkat
Köszönetünket fejezzük ki Tiszteletes néninek Zsuzsa néninek a szeretetteljes munkájáért, Levente Tiszteletesnek támogató , segítő munkáját.
Marian tanító néninek köszönjük,hogy  az angol nyelv rejtelmeibe vezet minket játékos és hangulatos foglalkozásaival.
Megköszönöm Urbán József polgármester Úr segítségét amellyel a rendezvényeinket, kirándulásainkat támogatta.
Köszönjük Glonczi és ifj Glonczi Lajosnak hogy mindig és minden körülmények között számíthattunk a segítségükre, hogy programjaink hangulata biztosítva legyen.
Nemes Sándornak és Jobbágy Patriciának az éves programjaink segítő támogatását.
A Bocsárszky családnak a Kassai színházlátogatást,Pali bácsinak a kedves segítségét.
Köszönjük:
A Nemes Sándor tervezése által készülő kemencénkhez nyújtott felajánlást,Molnár Istvánnak,Sóhajda Levente tiszteletesnek,Szakmári Jánosnak,ifj.Fűzi Bertalannak.
Programjaink támogatását köszönjük:Nagyidai Sándor képviselőnek,Fülöp Józsefnének, Pónusné Serke Andinak, Somosiné Katának,  Öchlslager Zsoltnak,ifj.Csendi Lászlónak,Kiss Andrásnak,Pásztor Andrásnak és Pásztorné Hajnikának, a  Vilmányi Abaújpéknek.
Ivánné Krisztinek megköszönöm önzetlenségét amellyel napi szinten érdeklődött,hogy mire van szükségünk az óvodában és tojással,burgonyával amivel tudott segített.
Köszönöm Klárika néninek, Éva néninek, Kata óvó néninek áldozatos, lelkiismeretes munkáját.
S köszönjük az óvodai élet résztvevőinek. a közös programok sikerét, amelyet közös munkánk eredményeként érhettünk el, Móra Ferenc gondolataival:

Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
Ártatlan kis szívét az öröm megteli,
S köszönetét, akár az esti fuvalom,
Mely félve játszadoz a harmatos gallyon,
Oly halkan rebegi.

Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,
Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid!

Kondrát Bertalanné
Óvoda vezető

Gyermeknap 2012. május (klikk)

Óvodai ballagás 2012. (klikk)

Képek az óvoda archívumából

Most búcsúzunk és ballagunk … Gyorsan múltak el az évek, hátrahagytak sok emléket.
Oly nehéz most titeket elengedni, az együtt töltött perceket elfeledni.
Eszembe jut sok szép emlék melyet soha nem felednék.
Ugyanakkor vártuk is, hogy ennek az ünnepi alkalomnak a részesei lehessünk .Ez a várva várt nagy esemény annak az ideje, amikor az ilyenkor szokásos módon búcsút vesztek az óvodától,óvó néniéktől, Éva nénitől, Klárika nénitől, az itt maradó volt óvodás társaitoktól  mindazoktól ,akikkel együtt voltatok,együtt éltetek,játszottatok,együtt sok közös élményt megéltetek az itt töltött évek alatt.
Kedves Ballagók!szorgalmatokat bizonyítottátok számos rendezvényünkre való felkészülésünk alkalmával,sokat dolgoztunk,készültünk jeles napokra,eseményekre,hogy bármilyen rendezvényen helyt tudjunk állni. Mindenhonnan büszkén tértünk haza, mert Ti bárhova mentünk mindig talpraesett,okos,és bátor óvodásként álltatok helyt
Az élet nem más mint szakadatlan búcsú valamitől,az elpergett napoktól a déli verőfénytől,az alkonyati bíbortól,baráttól,nyártól és ősztől.gyermekkortól,ifjúságtól,óvodától,iskolától.
A Tanítónénik és Szülők
Mindennapi közös munkájához sok örömet, jó egészséget, a gyermekekben a lehetőségek birodalmának felfedezését, a szülőkben igaz segítőtársakat, velük együtt elért és megélt sikereket, optimizmust, az óvoda és pedagógustársakkal együtt pedig jó csapatmunkát kívánok!
Róth Márta költőnő versének sorai vezessenek feladatunk megvalósítása során!
„Kezedbe teszem a Könyvet, hogy vezessen a sűrű ködben.
Kezedbe teszem az átlátszó kristályt, hogy lásd a szépet, keresd a tisztát!
Kezedbe teszem a gyertyalángot, világíts annak, aki bántott!
Kezedbe teszem a szőtt takarót, takard be az árván fázót!
Kezedbe teszem a fénylő kulcsot, hogy meleg legyen és várjon az otthon.
Indulj hát, s hívd magaddal a gyerekeket, hogy kezükbe tehesd a szeretetet!”

Ballagók névsora:

                                Pónus Kinga
                                Horváth Noémi
                                Ónodi Márió
                                Urbán Karina
                                Sóhajda Sarolta
                                Kiss Leonard
                                Szakmári Máté
                                Bocsárszky Botond
                                Csendi Virág
                                Novák Virág
                                Matisz Árpád
                                Csikó Kalocsai Amanda

Az óvodánkból 2012.május 26.-án 12 gyermek ballagott el, ebből a 2012/2013-as tanévre 11 gyermek a Göncruszkai Talentum Tehetséggondozó Általános Iskolába, 1 gyermek pedig a Hidasnémeti II. Rákóczi Ferenc Ált. Iskolába íratkozott be.

Kondrát Bertalanné óvodavezető

@@@

 Az óvoda tanévi programjairól a hozzászólásokban lehet részletes tájékoztatást kapni.

@@@

Ez a bejegyzés ezen a napon született: vasárnap, június 3rd, 2012 09:33 órakor, és ebben a kategóriában található: Gyermeknap, Hírek, Képgaléria, Oktatás. A kommentek az RSS 2.0 feed-en keresztül is követhetők. Hagyhat kommentet is.