„Szenczi Molnár Albert nyomában”….-kézirattal Gönctől, Vizsolyig 2011.

 

"Szenczi Molnár Albert nyomában" a göncruszkai csapat/2011.

"Szenczi Molnár Albert nyomában" a göncruszkai csapat/2011.

Az album többi képe (klikk)

Fotók a szerző archívumából.

Idén ismét részesei lehettünk a Vizsolyi Biblia Fesztivál rendezvény sorozatának. Július 28-án délelőtt Gönc, Göncruszka, Vilmány, Regéc, Vizsoly kisdiákjai négy fős csapatokban,  biblia lappal kezükben kocogva tették meg az utat a gönci Református Múzeumtól, a vizsolyi Református Templomig, ahol most a nyomdagép korhű másolata is látható a vitrinben őrzött Károlyi Biblia mellett.

Örvendetes, hogy a résztvevő települések köre bővült Regécen nyaraló gyerekekkel.

„Pihenésként” minden településen megoldhattak a témával kapcsolatos feladatokat. Gönc város végén a Trianoni emlékhelyen imádság sorait rendezgették, Göncruszkán a református templom kertben Szenczi Molnár Albert életútjával ismerkedtek játékos formában. A vilmányi református templomban bibliai idézetekkel kapcsolatos feladatokat kaptak, míg Vizsoly település végén térképet készítettek a bejárt útról, képekkel kiegészítve.

Itt bevárták a csapatok egymást és közösen futottak  a „Bibliás” templomig. ahol értékes ajándékokkal köszönték meg a megemlékezésben való részvételt a gyerekeknek és a felkészítő tanároknak.

A templomban felállított nyomdát ki is lehetett próbálni.

Göncruszkát az idén Tóth Gergő, Tóth Eszter, Novák Regina, Kiss István képviselte.

A csapat kíséretéről Szendrey János tanár úr gondoskodott,  a helyi feladatok szervezését  Czentnár Ilona tanárnő végezte Somosi Brigitta és Szegedi Bianka kisdiákok közreműködésével.

Köszönet a helyi református gyülekezetnek  és a polgármester úrnak a segítségért.

@@@

A hírt az MTI honlapja is átvette:

http://onkormanyzat.mti.hu/hir/13097/%E2%80%9Cszenczi_molnar_albert_nyomaban%E2%80%A6-kezirattal_gonctol_vizsolyig_2011

 

Ez a bejegyzés ezen a napon született: kedd, augusztus 2nd, 2011 16:38 órakor, és ebben a kategóriában található: Egyházi Információk, Hírek, Képgaléria. A kommentek az RSS 2.0 feed-en keresztül is követhetők. Hagyhat kommentet is.