Fórum a felvidékiekkel

A fórum résztvevőinek egy része

A fórum résztvevőinek egy része

A fórum képei itt tekinthetők meg (klikk)

A korábbi híradásokból már ismeretes, hogy néhány éve Észak-borsodi falvakban keresnek új otthont, hétvégi pihenőházakat a felvidéken élők.

Az egyik ilyen település Göncruszka, ahol több, mint negyven lakóingatlant vásároltak meg a határainkon túli magyarok, ill. szlovák anyanyelvűek.

A régi, felújított parasztházak szép színfoltjai lettek településünknek. Sokan  végleges otthonukat is itt alakították ki, innen járnak át a 30 km-re levő Kassára dolgozni.

Urbán József polgármester és az önkormányzat képviselő-testülete  szeptember 11-én délután ismerkedési találkozóra hívta meg a Göncruszkára áttelepült,  illetve itt ingatlant vásárolt felvidékieket.

A  találkozó első részében a polgármester ismertetőt adott a település múltjáról és jelenéről, majd baráti társalgás formájában beszélgettek az idetelepültek jogairól, kötelezettségeiről. Elhangzott, hogy az állandóra bejelentkezett lakosok milyen előnyt jelenthetnének az önkormányzat költségvetése szempontjából.

Az új lakosok többnyire diplomás emberek. Reméljük ők is olyan szervesen beilleszkednek a faluközösségbe, mint az évek óta itt lakó „Tháliások”, akik nemcsak itt laknak és innen járnak át Kassára dolgozni, hanem a próbáikat is a helyi Művelődési Házban tartják. A lehetőséget  egy-egy ingyenes előadással honorálják.

A fórum két nyelven folyt, mivel többen még nem beszélik nyelvünket.

A felvidéki kisebbség a következőkben anyagiakkal is szeretné támogatni a települést, most felajánlást tettek a helyi óvoda támogatására.

Szeretnénk, ha több ilyen összejövetel létrejöhetne az elkövetkező időben. Ez jó alkalmat teremthetne az ismerkedésre, nyelvünk elsajátítására.


Ez a bejegyzés ezen a napon született: péntek, szeptember 17th, 2010 18:35 órakor, és ebben a kategóriában található: Hírek, Képgaléria. A kommentek az RSS 2.0 feed-en keresztül is követhetők. Hagyhat kommentet is.