Közigazgatási információk

—–#@#—–

2010. március 2-án aláírásra került a Fő út 49. szám alatt (135 hrsz.) épülő

ORVOSI RENDELŐ

létesítésére vonatkozó vállalkozási szerződés.

Az építkezés 2010. március 8-án, hétfőn kezdődik!

Ekkor már sor kerül a tereprendezésre és az épület kitűzésére.


Kivitelező:

GEOSZOLG MÉLYÉPÍTŐIPARI ÉS VÁLLALKOZÓI KFT

2085 Pilisvörösvár, Erkel Ferenc út 16.


Befejezési határidő: 2010. augusztus 11.

Ünnepélyes átadás tervezett időpontja: 2010. augusztus 14. (szombat, búcsú előtt)


A beruházás az építésen túl magába foglalja a rendelő teljes műszaki felszerelését, berendezését is.

Az önkormányzat a program előrehaladási jelentését ( tervezés, bonyolítás, közbeszerzés) határidőben benyújtotta a kezelő szervezetnek, így a beruházás finanszírozása nincs veszélyben.

A GEOSZOLG KFT göncruszkai referenciái:

– pinceveszély elhárítás

– Művelődési Ház udvarán a pince felújítása

– Polgárőr Iroda létesítése

– Hivatal előtti parkoló megépítése (2001.)


—–#@#—–


Göncruszka és Arka községi önkormányzatok konzorciumi megállapodás keretében pályázatot nyújtottak be egyes belterületi utak építésére, illetve felújítására.

Ennek keretében Göncruszkán a 256. és 454. helyrajzi számú útrészletek kerülnek felújításra.

Ezek konkrétan a Szabadság és Óvoda út közötti útköz és a Fő út elején levő házak előtti útszakasz ( Vilmány felől érkezve jobbra).

Arkán a Hunyadi út felújítása történik meg.

A két önkormányzat együttműködésére azért volt szükség, mert együtt érik el a 10 millió forintos összköltséget, és pályázati feltétel volt ezen összeghatár elérése.

Az építési tervek elkészültek, az engedélyezési eljárás a a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál folyamatban van.


Bene Róbert

jegyző

Ez a bejegyzés ezen a napon született: péntek, március 5th, 2010 18:56 órakor, és ebben a kategóriában található: Göncruszka, Hírek, Közigazgatási információk. A kommentek az RSS 2.0 feed-en keresztül is követhetők. Hagyhat kommentet is.