Látogatóink küldték – Tövis Mária: Vázlatok Göncruszka történetéből

Szakmáriné Tövis Mária leveléből:…..„Ezt a kevés anyagot Göncruszkáról, gimnazista koromban gyűjtöttem össze. Ha ezzel kicsit is több információ kerül napvilágra, annak csak örülök,…….mert akárhogy is van, csak ott nőttünk fel és érzelmileg szerintem mindenkinek jól esik a visszatekintés ebben a rohanó világban


Tövis Mária: GÖNCRUSZKA VÁZLATOS TÖRTÉNETE ( részletek)

Göncruszka a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén fekszik. Észak-keletről határos Gönc, dél-keletről Hejce, délről Vilmány községekkel, nyugatról pedig a Hernád folyó határolja.

Neve: Ruszka, minden valószínűség szerint orosz eredetű, s kapcsolatban állhat az egykori szomszédos Oroszi nevű településsel. Ez Gönc és Ruszka között volt, a Gönc községhez tartozó Oroszkút dűlőben. Itt emberi települést igazoló tárgyak kerültek napvilágra. Ez a helység elpusztult , de egy része valószínűleg egybe olvadt a közelfekvő Ruszkával. Következtethetünk erre abból is, hogy a jelenlegi Göncruszkát egy időben Penig-Ruszkának is hívták. Mivel a Penig szó felet jelent, – azaz Ruszkát Oroszi nélkül. Ma Gönc közelsége miatt Göncruszkának nevezik, megkülönböztetésül más Ruszka nevű községektől (Regete Ruszka, Dobó Ruszka)…

Teljes dokumentum letöltése




A frissebb bejegyzések olvasása »

Látogatóink küldték-Óvodások 1958-1961.

Óvodások 1958-ban

Óvodás lányok 1958-ban

Álló sor: Tóth Mária, Mészáros Gizella, Ruszkai Mária, Kopcsó Márta, Árvai Ágnes, Csernai Erzsébet, Kmeczó Mária, Demkó Mária

Ülő sor: Czentnár Ilona, Bucskó Katalin, Demkó Katalin, Ismeretlen, Fűzi Irén, Hanyecz Magdolna, Léport Mária

A képet Bucskó Attila juttatta el hozzánk.

Nagylétszámú óvodás csoport  1961-ben Márta óvó nénivel

Nagy létszámú óvodás csoport 1961. május - Márta óvó nénivel

Alsó sor: Kurucz János, Szabó Erzsébet, Aczél Imre, Demkó Katalin, Márton Katalin, Czentnár Gyöngyi, Fekete Ágnes, Kurucz Ilona, Ruszkai Béla, Bodnár István, Jordán Margit,  Szigyártó Tibor

Középső sor: Misalek Géza, Kmeczó Erzsébet, Újvári Katalin, Kopcsó Vince, Tóth Irén, Andrejkovics András, Sidlóczki MÁria, Krusóczki Erzsébet, Misalek Mária, Misalek István, Csernai Ágnes, Fűzi Irén, Takács József, Szigyártó Zsuzsanna

Álló sor: Molnár István, Bucskó Katalin, Mészáros Béla, Serke Mária, Gombár László, Czentnár Ilona, Bencze László, Márta óvó néni, Juhász Julianna, Léport Mária, Czakó Zsuzsanna, Kurucz Gizella, Pásztor István, Hanyecz Magdolna, Kitta József

Feltöltés:  Czentnár Ilona archívumából




A frissebb bejegyzések olvasása »

Látogatóink küldték-Makula Anikó és Gulyás Szabolcs esküvője

Esküvő Göncruszkán

Esküvő Göncruszkán

Az esküvőről több kép itt

Ritka esemény mostanság kis falunkban a házasságkötés.

Örömmel tesszük közzé Makula Anikó és Gulyás Szabolcs esküvői  fotóit,  melyet az ifjú pár juttatott el hozzánk.

Házasságkötésük helye: Göncruszka Polgármesteri Hivatal, Római katolikus templom

Házasságkötésük ideje: 2009. augusztus 22.

Sok boldogságot kívánunk!

Beküldő: Gulyásné Makula Anikó, Göncruszka




A frissebb bejegyzések olvasása »

Látogatóink küldték

” Látogatóink küldték”

Ebben a kategóriában szeretnénk összegyűjteni és közzétenni, minden olyan Göncruszkával kapcsolatos képet, információt, amelyeket a weboldalunk látogatói küldenek  a szerkesztőségbe. ( Ez lehet régmúlttal, jelennel kapcsolatos is.  Pl. esemény, apróhirdetés, szponzorálás, felhívás, adás-vétel stb…) Az információ a beküldő neve alatt kerül megjelenésre.

Köszönjük.

cím: goncruszkaweb@gmail.com




A frissebb bejegyzések olvasása »