2011. szeptember 1-jén Göncruszkán megnyitja kapuit a „TÁLENTUM” Tehetséggondozó Általános Iskola

 

"TÁLENTUM" Tehetséggondozó Általános Iskola, Göncruszka

"TÁLENTUM" Tehetséggondozó Általános Iskola, Göncruszka

További képek itt (klikk)

„A gyermekeké a jövő!” Hangzatos mondat ez és természetesen igaz is, hiszen a jövő mindenképpen a következő generációé. Kérdés azonban, hogy milyen jövő vár rájuk? Mi kell ahhoz, hogy gyermekeinknek jövője legyen egyáltalán? Van-e nekünk dolgunk ezen a téren, vagy egyszerűen úgy lesz, ahogy lesz: mi is felnőttünk valahogy, ők is felnőnek majd.

A Göncruszkai Református Gyülekezetnek és Göncruszka Község Önkormányzatának közös meggyőződése, hogy felelősségünk van ezen a téren. Csak önmagunkon kérhetjük számon, ha valamit elmulasztunk, amit megtehettük volna, ha valamiről lemondunk, ami munkával, kitartással, hittel elérhető.

Azért küzdöttünk a „Tálentum” Tehetséggondozó Iskola megszületéséért, mert felismertük, hogy a következő nemzedék jövője mélyen összefügg az oktatás és nevelés feladatának komolyan vételével. Szeretnénk, ha gyermekeink egyszerre lennének bölcsek és tettre készek, kitartóak és belátók, értelmesek és emberségesek. Szeretnénk, ha a jövő kihívásai sem szellemileg, sem mentálisan, sem fizikailag nem tudnák térdre kényszeríteni őket, mert megfelelő felkészítést kaptak.

A jó iskoláról felnőtt korban derül ki, hogy valóban jó volt. Nincs élet küzdelem nélkül, mélységek nélkül. Az igazi tudás, az igazi szellemi-lelki ismeret, amelyet egy iskola adhat, ezekben a nehéz helyzetekben lesz nyilvánvalóvá. Még a legrövidebb kirándulásra is úgy küldjük el gyermekeinket, hogy megpróbálunk gondoskodni élelemről, a legszükségesebb dolgokról, hogy bármilyen helyzet is áll elő, legyen mihez nyúlni. Azt szeretnénk, ha ez az iskola az élet útjára, méghozzá egy boldog és megelégedett élet útjára készítene minden idejáró gyermeket.

 

Ezért lett meghatározó alkotórésze oktatási programunknak:

–         Angol nyelv 5 éves kortól, heti 10 órában- a valódi nyelvtudás érdekében

–         Mindennapi testnevelés; heti rendszerességgel néptánc oktatás, úszás oktatás- az egészséges életmód érdekében

–         Zeneoktatás (zongora, furulya, gitár)- a mentális kiteljesedés érdekében

–         Szlovák nyelv oktatás 9 éves kortól- a felnőttkori munkahely szerzés érdekében

–         Tradicionális mesterségek oktatása 6 éves kortól (fafaragás, bőrözés, szövés)- kézügyesség fejlesztés, a problémamegoldó készség fejlesztése érdekében

 

Amennyiben a leírtak felkeltették érdeklődését, kérjük vegyen részt nyílt napunkon:

2011. 07.23-án délelőtt 10 órától, Göncruszkán az iskola épületében ( Fő út  106.), vagy érdeklődjön elérhetőségeinken:

plebanos@freemail.hu

06-46-588-217


Az újonnan beinduló intézmény alapítója-fenntartója a

Göncruszkai Református Gyülekezet által létrehozott

GR-PROTEST Kft. Göncruszka, Szabadság út 5.


Ez a bejegyzés ezen a napon született: péntek, július 15th, 2011 12:08 órakor, és ebben a kategóriában található: Egyházi Információk, Felhívások, Hírek, Oktatás, Talentum. A kommentek az RSS 2.0 feed-en keresztül is követhetők. Hagyhat kommentet is.