Halottak Napja 2013.

Göncruszkai temető

Egy régebbi kép az archívumból

Mindenszenteki képek 2013.

Temetői képalbum  Halottak Napja után 2013.

Képek a szerző archívumából

Vajon miért is jó temetőbe járni,
elporlott testek közt, csendben sírdogálni?
Mint kiszáradt kúthoz, jár oda az ember,
melyben nincsen élet, honnan vizet sem mer.

Minden évben egyszer ünnepelsz egy napot,
mintha a szeretted, aznap lenne csak ott.
Pedig talán sejted, nem hal meg a lélek,
elment kedveseink, másik síkon élnek.

Reájuk gondolni, bármelyik nap lehet,
sorra felidézni kedves emlékeket.
Gyertyákat gyújtani, a lángjukba nézni,
a szeretett arcot újra felidézni.

Nem kell hát megölni annyi szép virágot,
feldíszíteni egy megkövült világot,
ami kong a csendtől, lélektelen, rideg,
mely a lét súlyától az élőt sem menti meg.

Vagy Te másért jársz ki, – bocsánatot kérni?
Hiszed, képtelenség másképp utolérni?
Ám akit keresel, ott már nem találod,
siettetned nem kell korai halálod!

Hisz lelkedben ott él, kitörölhetetlen!
Mert, hát jó az Isten, sohasem kegyetlen.
Kinek sorsa egykor összefutott véled,
álmodban, lelkedben újra, újra éled.

Újra látni fogod, tudsz vele beszélni,
lesz még új esélyed bocsánatát kérni.
S Te is megbocsáthatsz régi sérelmeket,
megnyugtathatod a nyugtalan lelkedet.

Ám ehhez nincs szükség halottak napjára,
s nem kell koncentrálni bánatra, halálra,
Jobb a szép dolgokat újra felidézni,
szeretted szemébe újra belenézni…
Aranyosi Ervin

 




A frissebb bejegyzések olvasása »

Tavaszi zarándoklat Pannonhalmára

Pannonhalmi Apátság látképe

Képgaléria a zarándokútról

Fotó: Királyné Bártfai Valéria

A Pannonhalma-Győr zarándokútra két nagy buszt kellett rendelni, olyan nagy volt rá az érdeklődés. Hajnali négy órakor indultunk el Vizsolyból.
Első megállóhelyünk Pannonhalma volt, ahol ellátogattunk a Világörökség részét képező bencés apátságba. 996-ban Géza fejedelem Csehországból érkező szerzeteseket telepített le Pannónia Szent Hegyén. A Tours-i Szent Márton tiszteletére emelt monostor a fejedelmi alapítás szándéka szerint a középkori Európa kultúrájának keleti hídfőállása lett. Megtekintettük a bazilikát, a Boldogasszony kápolnát és a világhírű értékekkel rendelkező könyvtárat is.
Tovább utaztunk Győrbe, ahová megérkezvén először is megebédeltünk.
Délután a székesegyházban a Könnyező Szűzanya kegyképe előtt imádkoztunk, szentmisét tartottunk. Tiszteletünket tettük Magyarország egyik kiemelkedően fontos nemzeti ereklyéje, – a Szent Korona és a Szent Jobb mellett Magyarország legjelentősebb szakrális emléke, – a Szent László-herma előtt. Az ereklyetartóban őrzik szent királyunk szentté avatásakor kiemelt koponya- és csontereklyéit. Ebben a városban végezte szolgálatát Boldog Apor Vilmos püspök is, akit a II. világháború alatt hazánkat „felszabadító” szovjet katonák öltek meg, amikor a rá bízott nők védelmére kelt. Imádkoztunk és elhelyeztük koszorúnkat Boldog Apor Vilmos sírjánál.

Árvai Zoltán

plébános

@@@

 




A frissebb bejegyzések olvasása »

TALENTUM Tehetséggondozó Iskola 2012/2013.

csoportkép

csoportkép

A 2012/13-as tanév első féléve  a Talentum Református Iskolában (klikk)

Fotó:Iskolai archívum

@@@




A frissebb bejegyzések olvasása »

Áldott Húsvéti Ünnepeket!

Áldott Húsvéti Ünnepeket kíván Településünk Lakosainak

és honlapunk minden Kedves Látogatójának

Göncruszka Község Önkormányzata nevében:

@

Urbán József

polgármester




A frissebb bejegyzések olvasása »

Boldog Új Évet! 2012!!!

 

Göncruszka Önkormányzata és Képviselő-Testülete nevében

Békés, Boldog, Eredményes Új Esztendőt  kíván:

Urbán József

polgármester




A frissebb bejegyzések olvasása »

Anyák napja 2011.

***

Május első vasárnapján legyen minden tisztelet  az édesanyáké.

Szeretettel köszöntjük az édesanyákat, kismamákat, nagyanyákat, dédanyákat, keresztanyákat, és egyben szeretettel gondolunk mind arra, amit az anyaság jelent.

A könnyeinken át is lássuk édesanyánk mosolyát az Anyák napi virágcsokor  átnyújtásakor…. akár még a temetőben is.

Köszönet a munkájukért, a törődésükért.

***

***

“Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném.
Ha csak egy csillag gyúlna,
fényét idevezetném.
Ha csak egy madár szólna,
megtanulnék hangján.
Ami csak szép s jó volna,
édesanyámnak adnám”

Létay Lajos

***

Küldjön Anyák napi köszöntést honlapunkon keresztül!




A frissebb bejegyzések olvasása »